E-mail: info@honlap.hu

A pálinka legrangosabb seregszemléje – Országos Pálinkaverseny 2014

A pálinka legrangosabb seregszemléje – Országos Pálinkaverseny 2014

A pálinka legrangosabb seregszemléje – Országos Pálinkaverseny 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Pálinka Nemzeti Tanács az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló VM rendeletben foglalt felhatalmazás alapján az idén új alapokra helyezve rendezi meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt.A Pálinka Nemzeti Tanács az ágazat országos szakmai egyeztető fóruma, közreműködik a pálinkatörvény végrehajtásában, szakmai véleményt ad és javaslatokat tesz a Kormány részére a pálinkát érintő kérdésekben. A pálinka nemzeti kincs, ezért a PNT segíti a pálinka előállítása, származása, minősége és eredetvédelme egységes szabályozásához és annak végrehajtásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását. A verseny fővédnöke az agrárpolitikáért felelős miniszter.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint:

“A pálinka népszerűsége és ismertsége évről évre folyamatosan nő, a magyar gasztronómia egyik büszkesége, Hungarikum. Ezért különösen nagy felelősség a szakma mérvadó eseményének, az Országos Pálinkaversenynek a megszervezése. A versenyen az egészen kicsi, de minőségorientált főzdéktől az ismert pálinkaházakig bárki megméretheti pálinkáját, a győztesek büszkén viselhetik az elnyert címeket”.

Béli Géza, a 2014-es verseny igazgatója elmondta:

“A 2014. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny szabályzatát a pálinkaversennyel kapcsolatos országos fórumon elhangzottak szerint, a széleskörű szakmai követelmények messzemenő figyelembe vételével a PNT fogadja el és a rendeletnek megfelelően teszi közzé.”

A verseny lebonyolításával összefüggésben egységesek az elvárások, így a legfőbb igény, hogy a megmérettetés hiteles legyen, a megszerzett minősítések a valóságot tükrözzék, végső soron a pálinkák kapják meg azokat az elismeréseket, amelyeket megérdemelnek.

Ennek érdekében a versenyt megelőző tréningeken kiválasztásra kerülnek azok a pálinkabírálók, akik a tudásuk, hozzáértésük, és a pálinkabírálathoz szükséges különlegesen kifejlett érzékszerveik alapján jogot szereznek arra, hogy a világ egyetlen, kizárólag a pálinkák számára kiírt versenyén minősítsék a nemzeti italunkat.

További elvárás, hogy a verseny eredményhirdetése a pálinkához méltó körülmények között, a terméket népszerűsítő gála keretében történjen meg, amely szintén teljesítésre kerül.

Természetesen egy termék esetében minden elért eredmény akkor ér valamit, amennyiben annak kézzelfogható gazdasági haszna is van. Törekvéseink szerint a kimagasló minőséget elért pálinkák és azok előállítói az eredményhirdetést követően folyamatosan támogatva lesznek különböző marketingeszközökkel.”

A versenyre történő nevezés határideje 2014. április 25., amely egyidejűleg a minták beérkezésének határideje is.

A verseny eredményhirdetése 2014. június 19-én a pálinka Európai Uniós eredetvédettsége kihirdetésének évfordulóján lesz.

forrás: OTS

Ezmin

A szerző:

Back to Top